Magyar Sydney
II. János Pál pápa, aki nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megszólítsa az egyházban élő fiatalokat, útjára indította az ifjúsági világtalálkozók sorozatát. Ezeken a rendezvényeken több százezer fiatal ünnepel együtt a mindenkori Szentatyával, együtt örülve Istennek és annak a szeretetnek, amely Krisztusban összekapcsol bennünket.
A lelki programokon túl a fesztivál során lehetőség nyílt sportolásra, a liturgikus táncok tanúlására, különféle együttesek, zenészek koncertjein való részvételre, egyéni beszélgetésre, új ismeretségek, barátságok kialakítására. Az ilyen alkalmak megmutatták számunkra, hogy keresztény fiatalnak lenni azt jelenti, hogy mindazt, amit Isten nekünk ajándékozott egymáson keresztül örömmel használhatjuk fel arra, hogy a mennyek országa láthatóan jelenjen meg ott, ahol mi együtt vagyunk.
A találkozó utolsó napján éjszaka a kitartóak élő közvetítést láthattak Sydneyből a világtalálkozó záró szentmiséjéről, másnap, vasárnap pedig Erdő Péter bíborossal ünnepeltük az eucharisztiát, amely egyben az egri találkozó záró eseménye is volt. A szentmise után a bazilika előtti téren bíboros úr kihirdette a következő Világifjúsági Találkozó színhelyét, amelyet 2011-ben Madridban. Ezután közös énekléssel és a hatalmas, földgömb alakú labda körbe-adásával váltunk el egymástól. Reményeink szerint 2009-ben a pécsi egyházmegye ad otthont egy hasonló ifjúsági fesztiválnak Magyarországon.
Nézd meg a képeket a galériában!
“Bízzatok, mert legyőztem a világot.” (Jn 16,33)
A honlapunkhoz ajánlott böngészőt ingyenesen letöltheted innen! 
